Ana Marija GRBIĆ
(GLAVINIĆ VÉKÁS Éva fordította)

Adriai ciklus

A vizek túltelítettek, mint ezek a versek

Csak a vizek valójában nem is mozognak, a versek viszont

Túl sokat és sokfelé

(volt, hogy sírtam)

A meleg vizek tönkreteszik a halakat.

Íváskor kihullik a szemük

Romlott ikráik keverednek és szétszóródnak

Arany

Rothadással

Átitatott partok vonzzák a hullámokat, amelyek

Számtalan nyelven azzal fenyegetőznek, hogy tönkreteszik

A hóval és sárral teli világról szerzett

Szakmai, komoly és alapvető ismereteket

– Ez elkerülhetetlen, az élet így

Melegre és hidegre korlátozódik, mondja

a tokiói egy hangnemű Szini,

aki halálosan irtózik az öregedéstől

A meleg mindent tönkretesz.

Valahol otthon idegesítően egyre inkább

Rothasztja a gyümölcsöt a konyhában,

A macska is éhesen nyöszörög

A lefolyó mellett

Tömérdek napja

Az átforrósodott vizek

Az emberi bőrt

Vásznakká oldják, amelyeken a természet diadalmaskodik

És Szini,

Az operaénekesnő is, aki álmatlanságban szenved és agyoneszi magát

Már csak a szikla hígított sajátossága

Gyakori jelenség

Várható szinte, mint a Nap

Rabbá lett szinte, mint a Nap

II.

Megállt az egyenletes városok jelensége

Amelyekben soha semmi sincs mozgásban.

A síkos tömlőkben

Idegenek ostoba szellemei ringatóznak.

Kívül a partokon ott hagyják a szart és a cigarettacsikkeket

Beletörlik a cipőjüket a salakba és mennek az útjukra

Bűz nélkül sohasem zárkózott be a városba egy csomó ház

Az öregek zacskókba gyűjtötték a kavicsokat majd szétszórták őket

Eligazodás hiányában

A vizeknek arra sincs erejük hogy lázadjanak és így

Megzabolázva tűrik a megálló hajók naftáját és habját

Naplemente után szétszórják a kacajt

Szétszórják az embereket a tengeren

S békésen alszanak mint a harcosok

Mint az öregek akik azt figyelik hogyan húzódik be az alsónemű a fenekekbe

Létezik egy álom amely a leállított városban

A galambokon kívül elsikoltja magát

Az a kellő nagyságú kéz amely

Kiemeli a tengerből a sót

Megszabadítja a halaktól az emberektől és a rákoktól

A feszültségtől amely érezhető a foghúsban  és a leheletben

Ez a kellő nagyságú kéz leszedi a fogakat

És hagyja hogy a szájból genny vérezzen

Hagyja hogy a városok ismét felizzítsák a veszettség parazsát

A szemekben amelyeknek hízelegnek és az izmokban amelyek
kedvükre cselekednek

Lent/a hideg matrac bordáin keresztül

Fent/alacsonyan és mélyebben

Belülről/kívülről

Te aki ezt szürcsölöd

Kimosott kezű győztes

Ebben az álomban amelyben végre minden megmozdul

Halálodon azt ordítod hogy élsz

És eszel, szarsz de mindenekelőtt szeretsz és barátaid vannak

És hogy mindez csak erőteljesen bénul nálad

(S itt megáll)

III.

Feszült nyugalom a halászfedelek felett.

Nem ismeri fel ezekben az éjszakákban a történelmet

Már a száraz szellemek is a hullámokba mártóztak.

A tengerek nyugodtabb éjszakáin e szellemek marják a sót a
fenéken és

Lélegeznek hogy teljesen eltűnjenek

A sima utcákban amelyekben a nemlétezést

Sokkal jobban és hűségesebben értékelik

Mint a jó és a rossz zavaros váltakozását

Az álom előtti éles és rövid töréseket

Itt bármilyen szakadás

Kettétört rothadt almák ezreit hozná a partra

Ismeretlen tengerhab és elszáradt bőrfoszlányok felhőit

S ki

Emlékezik

Erre

Ha a Hold nem?

S kinek van erre szüksége ha alhat.

A boltok tele gömbölyű kipirult fejekkel

Mindezek az ötnyelvű Napok

Felbátorodva fonódnak össze és égetik egymást

Összekapcsolódnak a sóval és a kristályok

Többnyire ártatlan tengerré válnak

Mégis csupán a Hold emlékezik és suhog

Mindebből a nevetésből és hazugságból

Egyszer versnek kell kibukkannia