A lírai én körülírása
(Benedek Miklós verseskötetér?l)

Benedek Miklósnak a Forum Híd Könyvtár sorozatában megjelent Nem indul hajó cím? verseskötete els? könyv. Benedek Miklós a Híd folyóirat köré gy?lt fiatalok közé tartozik. A Híd körül fiatal írók, költ?k, kritikusok, fordítók gyülekeznek, jelezvén, hogy felnöv?ben van irodalmunknak egy új irodalmi nemzedéke, ezúttal nem szétszórtan, hanem sok-sok beszélgetés során összetartozva; még nem látható pontosan, milyen irodalmi és kritikai szempontok meg elvek mentén tartoznak együvé, de már sejteni lehet, hogy az eddigiekt?l eltér? irodalomszemléletet és kritikai nézeteket képviselnek, s ennek jelei lassan láthatóvá válnak, többek között abban is, ami Benedek Miklós els? kötetét jellemzi.

Az els? köteteket rendszerint két szempont alapján olvassuk és mérlegeljük. Egyfel?l azt figyeljük, milyen élményanyaggal érkezett a fiatal költ?, meg hogy ennek az élményanyagnak milyen mélységei vannak, hiszen az élményeket mímelni is lehet, és ezt könny? felismerni, másfel?l pedig arra figyelünk, hogy milyen példákat követ a fiatal költ?, kik a példaképei, milyen irányba fordította az érdekl?dését. El?bb talán err?l az utóbbi szempontról. Van a kötet rövid ciklusai sorában egy Poétika cím?, ami arról tanúskodik, hogy Benedek Miklós odafigyel magára a költészetre, odafigyel arra, amit a poétika gy?jt?szóval jelölünk, ám tévedés lenne azt hinni, hogy a ciklusba sorolt versek valamilyen letisztult poétikai szemléletet fejeznek ki; Benedek Miklós nem törekszik erre, sokkal inkább törekszik arra, hogy jól láthatóan fogalmazza meg és írja körül a verseiben megszólaló lírai ént, melyet éppúgy meghatároz az olvasmány, mint a megélt tapasztalat. Az Igen kérem, ez istenkísértés! cím? ciklusba sorolt versek közül a Quo vadis? bibliai történetet idéz, úgyszintén a Bevonulás cím?, valamint a Nagypénteki mámor, s innen, a vallásosságtól eltávolodva A varázsló kertje cím? vers Csáth Géza felé fordul, a Török Zoli pedig Aaron Blumm prózáinak világa felé közelít, s ha ehhez még hozzáadjuk a Poétika címet visel? ciklus darabjait, például a leplet a poétákról lerántó Poétákat, vagy a Dekadencia cím?t, akkor jól láthatóvá válik, hogy Benedek Miklóst még a Poétika cikluscím alatt sem a tiszta költészet érdekli, hanem a versben megszólítható köznapi tartalom, és ennek sem a tisztább és ragyogóbb fele, hanem a szürke, az ismétl?désekben és állandóságban elszürkült tárgyi világ, amib?l arra lehet következtetni, hogy a fiatal költ? amikor az én felé fordul, a magány vagy a szerelem, a vágyakozás és az álmok, megannyi lírai motívum felé, akkor is a földön jár, legalábbis földközelben jár, hiszen a csillagokat ?az éléskamra dunsztosüvegei közé? bújtatja, vagy amikor az Ez a vers cím?ben ?a vers csöndben marad, / megbújik hangtalan, / hangját hiába keresed, / az ócska kottafüzetben / nem találod úgysem.? Két okból idéztem Benedek Miklós verséb?l a zárósorokat, részint azért, mert az ? verséb?l hiányzanak ? és jó, hogy hiányzanak ? a harsány szólamok, a nagy felindulások és felizzások, inkább a csend, semmint a lárma övezi az ? versét, részint pedig azért, mert ennyib?l is látszik, a költ? nagyon odafigyel a fogalmazás pontosságára, a versmondat megformáltságára, ezért akkurátusan központoz, mert tudja, hogy a versnek hangja van, és ezt a hangot nem lehet másképpen, mint éppen a nyelv törvényeire támaszkodva el?hívni. Egyfel?l tehát a visszafogottság, valamennyire talán a türelmes beszédmód, másfel?l az ebb?l felhangzó hangszín, ami verseit nemcsak olvashatóvá, hallhatóvá is teszi. Erre lehet példa a Podolszki felkel és jár cím? vers, benne a korán elhunyt költ? alakjának felidézése, ezzel együtt emlékképek sorozata meg a pontosan jelölt helyszíne a versnek, Feketics, ahol ?Olykor megállapítjuk, / hogy itt minden fekete / (Fekete országban jártam én). /  Fekete egyház, meggy, kultúra, / fekete csernozjom és fekete nyak.? A pontosan megjelölt helyszíne a versnek, együtt a helyszín megkülönböztet? jegyeivel, ismét azt jelzi, hogy Benedek Miklós ? verseinek emelkedettsége ellenére ? földközelben jár, mégpedig nyitott szemmel, és még attól sem riad vissza, hogy állandósult szókapcsolatokkal fejezzen ki rejtélyesebb tartalmakat. Emlékezés tehát a vers a korán elhunyt feketicsi költ?re, és az emlékezést még a vers intonációjával is meger?síti, mintegy ráírja magát az id?sebb költ? verseinek hanghordozására. Podolszki ritmikusabban beszélt, de úgyszintén a láthatót, az érzékelhet?t, a mindennapit mondta folyamatosan. Itt kell megemlíteni Az én eposzom cím? verset is, amely csupa felsorolás, felsorolása mindannak, ami egyszer majd, ha eposzt ír a költ?, belekerülhet a versbe, tárgyak és tájak, történések és alakok, távoli meg közelebbi képek, h?sök és áldozatok, nagyon sok minden egészen a tervbe vett eposz zárlatáig, amelyben ?már csak hangutánzó szavak következnek, / a legvégére meg majd odabiggyesztem a keltezést, / hogy született ezerkilencszáznyolcvannégy / december hó huszonnegyedikén, / hétf?n délben, egy jéghideg téli napon, / talán ver?fényes napsütésben vagy hózáporban; / és hogy meghalt minden egyes sor végén.? Azért idéztem a vers befejez? sorait, hogy rámutathassak, van abban, amit Benedek Miklós ír, valamennyi a romantikus elvágyódásból, amire a kötet címe ? Nem indul hajó ? is utal, meg persze a Podolszki-vers els? sora, miszerint ?Feketicsr?l nem indul hajó?.  Nincs Benedek Miklós versében ellentét a romantikára való ráhangoltság és a különféle posztok, utánok, valamint a Te cím? versben említett szürrealizmus között. Így hangzik a vers: ?Szürrealista képzeteimet / neked köszönhetem, / mint ahogy a pocsolya / felszínén remeg? néger arcot is. / Minden lépésemet  te hozod létre, / még akkor is, / ha most az újrahasznosított / díszlet mögött sírsz, / háttal a hibáknak, / és nem veszel észre. / Nem szeretem a tankokat, / de most az egyiket, / a legnagyobbat, / ellened fordítom.?  Valakit megszólít a vers, beszél hozzá, és ez bárki lehet, talán nem is személy, hanem valami, például egy irodalmi irányzat, amilyen a szürrealizmus, ami máshol nem is létezik, csupán a költészetben, ám a vers szürrealista képzetei szoros kapcsolatban vannak a romantikus elvágyódás képeivel, mindazzal, amit a verskötet alcíméül választott közismert latin mondás, miszerint ?Navigare necesse est, vivere non est necesse? megidéz, a távolságok bejárását, a felfedezés örömét, a rácsodálkozást az ismeretlenre, és mindez arról beszél, hogy a Nem indul hajó kötetcím pontosan fogalmazza meg Benedek Miklós verseinek alapélményét, a távolságok utáni vágyakozást, s?t a kalandra való hajlandóságot is, ami jól látható a kötetet indító, tehát ciklusokon kívüli versen, a Toscana#Toszkána cím?n. A verskezd? kisbet? nyomán a hosszú, többszörösen összetett mondat hangjára építkez? vers egy távoli, talán soha meg nem élt emléket ír körül, miközben a vágy, az erotikus vágy uralja a vers menetét, központi helye pedig az a kérdés, amit a megszólítottaknak, a két toszkánai n?nek tesz fel a versben megszólaló lírai én, hogy értik-e, ?mit jelent e hétköznapi szó ? ökörnyál?? A vers központi helyévé ezt a kérdést egy nagyon rövid, mindössze másfél soros vers, a Ballada (sci-fi) teszi: ?Ökörnyál úszik a leveg?ben. / Megfojt.? A Toszkánában szóba hozott ökörnyál és az életet kioltó ökörnyál közelsége ismét azt a romantikus képet fogalmazza meg, ami az elvágyódások sokarcú megjelenési módja.

Persze, fiatal költ?kre igencsak jellemz? az elvágyódás, nem kell ezen csodálkozni, de Benedek Miklós versében ennek er?s élményi háttere van, mégpedig a kötetzáró Foszlányok a múltból címet visel? ciklus verseiben. A Hilda néni második világháborút követ? helyi történetet mond el, arról a Hilda nénir?l, aki átvészelte ugyan a háborút, de a háború után táborba került, onnan pedig ki tudja, hová: ?Néhány hónap múlva felszámolták a lágert, és Hilda nénit is elvitték valahová. / Nagyapának pár hónappal kés?bb szívrohama volt, és meghalt.? Nagyapa, aki csak egyszer látogatta meg Hilda nénit a táborban, de ?nem ment a kerítéshez, csak tisztes távolból nézett, és sírt?. Hát ez a történet a háttere Benedek Miklós lírai h?se elvágyódásának, és innen érthet? meg verseiben a szürrealista kép és a romantikus képzelet találkozása, amely találkozás egyszerre vehet? egy alakuló költészet élményi alapjának és poétikai forrásának.

És végül említést teszek Benedek Miklós Kassák cím? versér?l, hogy a romantika és szürrealizmus kett?s megjelenésére az ? verseiben arra is rámutathassak, hogy versei nyitottak az avantgárd felé. Így hangzik a vers: ?A színházasdiban mindig Kassák szerettem lenni. / Fejembe nyomtam nagyapám kalapját, / Felléptem a színpadként funkcionáló székre, / Elmélyítettem a hangom, / És kiáltottam. / Kiáltottam valami avantgárdot. / Mindig nagy sikert arattam. / De a felém röpköd? rózsákat szétrugdostam.? Gyerekkori emléknek látszik a vers, inkább azonban kés?bbi tapasztalat szólal meg benne, hivatkozás Kassákra és az avantgárdra, ami egy pillanatra sem ingatja meg, s?t meger?síti verseinek romantikus és szürrealista egybeolvasását. Kassák is ezt tette. A nagy romantikus útrakeléseket szürrealizmussal gazdagította, Benedek Miklós viszont nem kelt útra, mert az ? világából, Feketics és Pacsér világából, nem indul hajó.

BÁNYAI János
Forrás: Híd, 2012/8.

Élni süketnéma utcákban
Benedek Miklós: Nem indul hajó, Forum, Újvidék, 2012

Benedek Miklós a Híd köré csoportosult, fiatalokból álló alkotóközösség, a Híd Kör tagja, els? kötete a folyóirat f?szerkeszt?jének, Faragó Kornéliának a szerkesztésében jelent meg a Híd Könyvtár sorozatban. Az Ünnepi Könyvhétre kiadott, Toll Eleonóra festményeivel illusztrált versgy?jteményb?l pontosan kirajzolódik a debütáló költ? eddigi, irodalmi el?képeken és egzisztenciális problémákon át vezet? útja. Már a könyv címéb?l, a Nem indul hajóból is Domonkos István Kanada cím? szabadversének utolsó sorára (?kanadából sohasem indul hajó?) asszociál a vajdasági magyar irodalomban kicsit is jártas olvasó. Noha Benedek Miklós szövegei nem hatnak a ráolvasások erejével, mégis kiérezhet? bel?lük a Domiéhoz közeli regiszterb?l szóló antipoétikusság, a lírai terminus technicusoktól való letisztultság, a formai és a nyelvi konvencióktól való távolságtartás. A versek referenciális környezete f?ként a mindennapok világa, s a hagyományos szépségeszményr?l végképp lemondott, még inkább attól megcsömörlött lírai én ennek megfelel?en a ?nyálas ajkú poéták? ellenében határozza meg magát: ?Álmomban nyálas ajkú poéta vagyok, / akinek egyetlen vágya, / hogy fajtalankodhasson / a hajnal utolsó holdsugarával. / Felébredvén / érzem, ajkam megfagyott / már messze ?zték / égi ösvényén a Napot / a csillagok, / és elbújtak / az éléskamra dunsztosüvegei közé.? (Poéták)

A nyitódarab, a Toscana?Toszkána olyan bevezet?t nyújt a kötet négy ciklusába (Már nem tudom, hol tartok; Igen kérem, ez istenkísértés; Poétika; Foszlányok a múltból), amelynek köszönhet?en rögtön érzékelhet?vé válik, alulretorizált térbe érkeztünk: ?boldoggá tudtok-e tenni szavak nélkül? / tartanak-e nálatok ökröket a karámban? / értitek-e, mit jelent e hétköznapi szó ? ökörnyál? / emlékszem, egyszer Velencében? / de inkább ti beszéljetek helyettem, / hadd ne értsem a felesleges dolgokat.? A felesleges dolgok elhagyása, a megszállott ragaszkodás az egyszer?séghez a benedeki nyelvezet esszenciája. Olyasfajta, nyelvkritikai attit?ddel átitatott költ?ietlenség ez, amely a hatvanas évek óta szinte tradicionálisnak számít a térségünkben.

A Toscana?Toszkána címébe foglalt differenciáltság, a magyaros átírással ismer?ssé tett és az eredetijében ismeretlennek ható földrajzi név által kezdeményezett, az otthonossá tétel és az elidegenítés eszközeit felhasználó játék az egész könyvre jellemz?. A Nem indul hajó tétje ugyanis annak a létélménynek az újrafogalmazása, amelyet a Symposion legendás els? nemzedékének egy része is igyekezett m?vei tárgyává tenni: az idegenné váló otthon, avagy ? jóval patetikusabban ? a mostohává váló szül?föld. ?Mindenki azt mondja / otthon vagyok / de én ezt az utcát nem ismerem / csak várom hogy meghallgasson? ? olvashatjuk, s hogy az utca és vele együtt a benne megbúvó házak süketnémák, arra bizonyítékul szolgál az Ébredés els? két sora: ?Olyan ez a szoba, / mintha kriptában ébrednék.? Nem csoda hát, ha a lírai én elveszik ?ebben a hanyatt döntött térid?-kontinuumban?, ?és csak a meggyfák virágai / hívogatnak ismer?s tájakra / ahol megvethetem sarkamat / a lehullott fehér szirmokkal / mint halpikkelyekkel szegélyezett / keskeny utakon? (Otthon).

A kötetben megelevenednek az újvidéki és a bácsfeketehegyi életterek díszletei: ?Fekete egyház, meggy, kultúra, / fekete csernozjom és fekete nyak.? És persze ? szó szerint ? megelevenedik maga a legfeketicsibb feketicsi, Podolszki József is, méghozzá a címadó versben: ?Néha hajót építünk, / amit szétszedek, amikor elmegy / egy kis id?re meghalni. / Másnapra úgyis elfelejti, / mit csináltunk. / Így mindennap új élmény ad. / Feketicsr?l úgysem indul hajó.? (Podolszki felkel és jár) Bár kettejük költészete mer?ben más tónusú, közös vonásuk, hogy ugyanazt a ? sokszor imagináriusnak t?n?, ám fojtogató ökörnyálával és porával valóságossá tett ? teret tematizálják. Benedek Miklós lírájára azonban rányomja a bélyegét a rezignált hangvétel, amit a kötet alcíméül választott latin mondás (Navigare necesse est, vivere non est necesse) is kifejez. Mintha a költemények legf?bb megállapítása az lenne: muszáj ezen a tájon élni, ha elhajózni már nem lehet.

?Csak attól félek, hogy egyszer / üvegdobozba zárnak / az apák közé, és a párától /  nem látom a külvilágot? ? áll a Deres Kornélia Sz?rapa cím? kötetére írt, Apák a dobozban cím? versben. Noha Benedek Miklós ? els?köteteseknél egyáltalán el nem ítélhet? módon ? a Nem indul hajóban f?leg tájékozódási pontokat (többek között a szomszédból el?bicikliz? Török Zolit, s?t Pilinszkyt vagy a Bibliát) jelöl ki a maga számára, nem kell aggódnia: elég egyéni a hangja ahhoz, hogy irodalmi apafigurái ne homályosítsák el azt az ablakot, amelyen keresztül a világot szemléli.

BERÉNYI Em?ke
Forrás: Magyar Szó (Kilátó), 2012. július 28?29., 22?23.

Értékes tökéletlenség
Benedek Miklós: Nem indul hajó, Forum Kiadó, 2012

?Hiányosság [?], hogy a mi (jugoszláviai magyar) könyveinknek nincs sem el?, sem utószavuk: elmarad a kiadói jótállás, ajánlás, elemzés: minden eladó, semmi sem garantált. Ez a munka szintén a kritikusra vár, neki kell eldöntenie, értékes vagy hitvány a kiadvány.? Lantos László 1984-ben az Új Symposionban közölt kritikájában tett észrevétele bizonyos esetekben a mai napig érvényes. Benedek Miklós els?, a 2012-es Könyvhétre megjelent önálló verseskötetének sincs sem el?-, sem utószava, sem fülszövege, és nincs jellemzés vagy értékelés a kötet hátsó borítóján. Holott az ilyen szövegek az adott szerz?t er?síthetik, és indokolhatják a kiadást. Emellett pedig informatív funkciójuk miatt is fontosak lennének, különösen egy határon túli könyvnél, elvégre az ottani els?kötetes szerz?kr?l még kevesebbet tudhat a potenciális olvasó. A pótlást elvégzend? bemutatnám nagyon röviden a szerz?t: Benedek Miklós els? önálló kötete 28 éves korában jelent meg idén, de neve szerepelt már korábban a némi magyarországi visszhangra is találó (egyebek közt az Apokrif 2011/2. számában is tárgyalt) Rituális labdajátékok cím? szépirodalmi antológiában is. Emellett szerz?je a vajdasági Sikoly folyóiratnak, ahova leginkább Kimi Hääppe álnéven írt verseket. A most kiadott írásai közül több is a Hídban jelent meg el?zetesen, s Benedek tagja is a Híd Körnek. A szerkesztés minimalizmusa kiváltképp bosszantó egy olyan kötet esetében, amelyr?l elolvasása után kiderül, hogy ezek a szövegek nem is hamis módon biztatnák megismerésre a befogadót, mivel az adott kötet valóban ajánlható és értékelhet?. Ilyen Benedek Miklós Nem indul hajó cím? verseskötete is.

A Nem indul hajóról igazságtalan és felszínes megoldás lenne az els? kötetekr?l megszokott közhelyeket megfogalmazni. Igaz, hogy a könyv a versek kapcsolódását tekintve inkább nevezhet? versgy?jteménynek, mint verseskötetnek, mégis a négy ciklusba rendezett ötvenhét költemény által Benedek versvilága, a választott hagyomány, s a szerz? ezekhez való viszonya egyértelm?en kirajzolódik. Az els? verset a ciklusok elé emelte ki Benedek (összesen tehát ötvennyolc írásból áll a gy?jtemény), s a költemény pozícionáltságából kiindulva joggal várható, hogy ez a könyv egészéhez irányt mutató legyen. A Toscana?Toszkána már címében is jelzi azt a különbségtételt, amely a kiadvány több versében (különösen az els?, Már nem tudom, hol tartok cím? ciklusban szerepl?kb?l) is visszaköszön. A világ, az egyetemesség és a haza, illetve otthonosság párhuzamba állítása jellemz? gesztusa Benedeknek, de ezt nem az utóbbi színtér megemelése érdekében teszi ? vagyis, ahogy a könyv legels? versének címében is: a hasonlóság látszólagos, a világ sosem egyenl? az otthonnal, és fordítva. Az els? ciklusnyitó költemény címe Otthon, s tartalmazza azokat a képeket és írói megoldásokat, amelyek a kés?bbi otthon-versekben is felbukkannak. A vers harmadik, hatodik és kilencedik sora a három alapvet? érzékelésre vonatkozó kifejezést rejt: ?terhes szag?, ?az alvó Belgrád fényei?, ?mély hangja búg?. Az érzékek ábrázolása s a szinesztéziák gyakori használata jellemzi Benedek költészetét ? külön verset is szerepeltet Magán-szinesztéziák címmel. Az otthon a vers beszél?jének az a táj, ahol, mint írja: ?megvethetem sarkamat/ a lehullott fehér szirmokkal/ mint halpikkelyekkel szegélyezett/ keskeny utakon.? (Otthon) A ciklus els? versének a kötetben van egy párja is. A Megint otthon cím? költeményben megismétl?dnek az Otthonban felvillantott képek, ám itt a hozzájuk f?z?d? viszony már jóval árnyaltabb, s a Toscana?Toszkána sugallta elégedetlenséget, idillt nélkülöz? kapcsolatot mutatja. ?Virágzó meggyfákról/fehér szirmok tömege/az arcomra omlik/ a nyakamra tavaszi/napsütés fonódik/ a körmöm alá ijeszt?/madárcsicsergés furakodik/ [?]/Mindenki azt mondja/ otthon vagyok/de én ezt az utcát sem ismerem/ csak várom hogy meghallgasson?. Érdekes kett?s viszony rajzolódik ki tehát a költeményekb?l a helyi színekhez: az otthon alapvet? kiindulópont ként szerepel, ugyanakkor Benedek beszél?je lekicsinyl?n elvitatja minden esetleges különlegességét. Az els? ciklus egyik legsikerültebb verse, az ?sz a világ tetején cím? a következ?képpen kezd?dik: ?Feketicsen most ?sz van,/ es? van és szél és sár és kabát,/ de ez lényegtelen részletkérdés,/ így érez a fél világ.?

Ami Benedek Miklós írásmódját illeti, az els? kötetében még kissé egyenetlen. Zömmel szabadverseket közöl, gyakori a központozás teljes elhagyása, s kötetének épp az a gyengébb darabja, mely a szabadversek közül kilóg, amelyben a forma észrevehet?, mint a Például október tizennyolcadikán cím?ben, amely egyszavas sorokból épül fel. Tartalmat tekintve is kevesebb az els? kötetekre általában jellemz? modorosság; a Fortuna játékszere cím? vers elvontsága t?nik er?ltetettnek (?Sötétzöld gyepsz?nyegen/a dobókocka metafizikája?). Benedek hagyományhoz f?z?d? kapcsolata csak látszólag esetleges. Idéz Kosztolányitól: ?Túl a fák aranykezükkel intenek nekem./ Ezüst szelek hoznak üzenetet Szibériából.? (?sz a világ tetején), A varázsló kertje cím? költemény Csáthot hozza az olvasó elé, s bár szerepel a kötetben Kassák és Poszt cím? vers is, mégsem mondható, hogy Benedek ?kiáltott [volna] valami avantgárdot.? (Kassák) Sok esetben inkább az írásban adódó asszociáció hív el? egy-egy költ?el?döt, semmint a hagyományhoz való tudatos köt?dés. Így idézi fel Babits Mihályt is a Podolszki felkel és jár cím? vers: ?Olykor megállapítjuk,/ hogy itt minden fekete/ (Fekete országban jártam én).? Ennek els? sorából származik Benedek kötetcíme is: ?Feketicsr?l nem indul hajó.? Az otthon elhagyhatatlan, s a klausztrofób érzés jelenik meg a természet fojtásában is: ?Ökörnyál úszik a leveg?ben./Megfojt.? (Ballada [Sci-fi]) Emellett a Tolnai Ottó fémjelezte tengertapasztalatú, vajdasági költészeti hagyománytól is eltávolodást jelezhet a hajózás meghiúsulása. Benedek ugyanezt a vonulatot tagadja Az én eposzom cím? versben saját elképzelt eposzáról írva: ?Lesznek benne felszíni képz?dmények,/ sziklák, hegyek és erd?ségek,/ de nem lesznek tengerek,/nem lesznek nagy büdös kékségek.? Költeményeiben egy olyan hangvétel az uralkodó, mely inkább a kortárs vajdasági rövidprózára jellemz?. Két versében is említi, illetve idézi Aaron Blumm (Virág Gábor) fiatal írót. Benedek Török Zoli cím? költeménye Virág legutóbbi prózakötetét idézi, a Biciklizéseim Török Zolival cím?t, a Klementina els? könyve cím? versben pedig azt írja, hogy a címben szerepl? kötet ?talán jobb lenne,/ ha el?ször Aaron Blumm kezébe kerülne?. A Nem indul hajóban érzékelhet? helyenként abszurd és vitathatatlanul ironikus hangnem a vajdasági kortárs prózában leginkább Aaron Blumm írásaihoz köt?dik, s ez az, amit Benedek máris hagyománnyá emel saját verseskönyvében. Az ironikus szemlélet leginkább a pesszimista ?úgysem tökéletes semmi?-lemondásban tükröz?dik. A versek elbeszél?je sem tökéletes. A Szoborban önmagát teszi m?alkotássá: ?m?vészi alkotássá válok,/ rágörbülök egy domborm?re?, de a tökéletesség még így is megvalósíthatatlan a számára. S?t, egy helyütt az én mint hiba jelenik meg: ?díszlet mögött sírsz,/ háttal a hibáknak,/ és nem veszel észre.? (Te) Az irónia szinte apátiába fordul a [Szeretem, amikor az utcán] cím? versben. ?Szeretem, amikor az utcán,/ a közvetlen közelemben/ éri a halál az embereket./ [?]/ Ilyenkor egy pillanatig/ rémülten nézek a szemükbe,/ majd elfordítom a fejemet,/ hogy el?zzem/ a segélykér?en/ kinyújtó karoknak/ még a gondolatát is./[?]/ Majd hazamegyek,/ feketébe öltözöm,/ és a polcról leemelt/könyvvel kiülök/ a napfényt?l ragyogó verandára.? Az egyik legemblematikusabb vers a Semmi sem tökéletes: ?Semmi sem tökéletes./ Undok sárga karcolatok/ a frissen hullott hóban.?

Sok mindent lehetne még mondani Benedek Miklós els? kötetér?l. Például az Igen kérem, ez istenkísértés cím? ciklusban olvasható versek különleges témájáról és megoldásairól: ?Bibliai parafrázisok/idézetek Tamás evangéliumából/a Jelenések könyve reloaded.? (Poszt) Érdemes felfedezni Pilinszky megidézését A fogtündérre várva cím? rövidversben: ?Égve hagyom a folyosón a villanyt./ Hátha??, vagy a magvet?-történet jól sikerült újraírását a Bevonulás cím?ben, ahol a beszél? papírfecniket dob el ?megvet? mozdulattal?. A Nem indul hajót követ? Benedek Miklós-kötetben bizonyára tovább tökéletesedik a tökéletlenség. Ez egy jó els? kötet, lehet rá alapozni, olvasóként pedig érdemes megjegyezni és megismerni.

SZARVAS Melinda
Forrás: Apokrif, 2012. nyár, 64?67.

Bels? tenger
Benedek Miklós: Nem indul hajó (Forum, Újvidék, 2012, 88 oldal)

A sötét (RGB: 189, 183, 107) és még sötétebb (RGB: 161, 143, 94) khaki szín?, keménykötés? könyvecske nem tolakszik a könyvespolcon, nem hivalkodik, nem akarja, hogy mindenáron ?t emeljük le onnan és ?t vegyük kézbe. Benedek Miklós verseihez nem is illene a harsány küls?, hiszen ezek a költemények nem akarnak forradalmat kirobbantani, döbbenetet kiváltani, megbotránkoztatni, nincs cselekvésre ösztökél? szándékuk. Csupáncsak rögzítenek egy-egy lelkiállapotot, egy-egy közvetlen vagy közvetett (olvasmány-, film-, zenei) élményt, hangulatot, történetet.

Az idén Sinkó-díjjal kitüntetett Benedek Miklós els? kötetér?l nehéz volna egységes stílusjegyek alapján szólni. Hiszen a négy ciklusra osztott könyv szövegei nagyon különböznek. Nem min?ségi hullámzásra gondolok, mert ilyesmir?l szó nincsen: ami vers ebben a füzetben helyet kapott, az jó vers. Inkább arra gondolok, hogy a kötet címe ? Nem indul hajó ? és az alcímként funkcionáló mottó ? Pedig: Navigare necesse est, vivere non est necesse ? nem képezi le a közreadott verscsokrot.

A cím-alcím a röghöz kötöttségre, kényszer? mozdulatlanságra, bezártságra utal, a helyre, ahonnan szabadulni lehetetlenség, ahol a várakozás hiábavaló, mert ?Feketicsr?l úgysem indul hajó? (Podolszki felkel és jár). Ha mégis ?néha hajót építünk? (ugyanott), kés?bb szétszedjük, hiszen még a folyómedrek is kiszáradtak, így elméleti esélyünk sincs vízre bocsátani azt. Háborgó hullámokra vágyó lelkünket pedig hamis meggy?z?déseinkkel igyekszünk csitítani, hogy valójában nekünk ?szükségünk van erre a porra? (Diószegi), a tengerek pedig csak ?nagy büdös kékségek? (Az én eposzom).

Mégis túlságosan önkényes dolog volna a kötetcím prizmáján keresztül, ennyire a ?fekete csernozjom?-hoz ragadtan értelmezni a teljes szövegkorpuszt, hiszen a Benedek-versek leglényege mégsem a couleur locale. Ha egyes versek ? mint a fent idézettek például ? tartalmaznak is bizonyos topográfiai fogódzókat, és utalnak is arra a vidékre, amelyb?l vétettek, s amely kétségkívül azonosítható a mi ?beteg, boros, bús, lomha? Bácskánkkal, a kötet nagyobbik részér?l mindez nem mondható el.

A Nem indul hajó versei egy ?bels? tenger? imaginárius hullámzásának partra vetett termékei/gyümölcsei. (Azzal, hogy a ?termék? a Benedek-költészet tükrében túlságosan profán, a ?gyümölcs? viszont túlságosan lírai kifejezésnek t?nik, de mondjon valaki jobbat.) Álmok, melyekben ?fekete pókok sz?nek selyempalotát? (Van egy álmom), illatok, ?teaillat, amit a / reggeli fürdés után a törülköz? / red?i között hagytál? (Törülköz?), feloldódás az ?aszfaltráncok barázdáiban?, ?a pocsolyák csendjében? (Vándor), fajtalankodás ?a hajnal utolsó holdsugarával? (Poéták). A rezignáltság és közöny zubbonya ? amit a cím esetleg sugall ? korántsem húzható rá a vendégszövegekben gazdag versek többségére vagy a családi breviáriumból származó történeteket elmesél? prózaversek ciklusára (Foszlányok a múltból).

De miért is volna bármiféle elvárásunk egy verskötet címével szemben? A lényeg mégiscsak az, hogy ezt a könyvet érdemes levenni a polcról. Ha pedig nem találjuk, mert nincs kirívó külseje, t?zpiros (RGB: 255, 0, 56) vagy ultrasárga (RGB: 255, 255, 102) borítója, legyen türelmünk keresgélni. Egy színekben gazdag világ bontakozik ki el?ttünk, amint a ?fekete szikláról? (Iemanjá) alávetjük magunkat és Benedek Miklós hajótalan tengerébe zuhanunk.

PRESSBURGER Csaba
Forrás: Magyar Szó, 2012. november 1.

Benedek Miklós: Nem indul hajó

Nem indul hajó. Benedek Miklós egy jókora költészettörténeti múlttal bíró toposzt emelt be els? verseskönyvének címébe, s az egészen Horatiusig, avagy Alkaioszig elkanyarodó asszociációs lánchoz csatlakozik a latinos m?veltségre apelláló alcím is, mely Pompeiusnak a hajósok jelmondatául szolgáló életbölcsességét idézi: ?Pedig: Navigare necesse est, vivere non est necesse?. A fiatal délvidéki költ? jó érzékkel talált rá egy olyan hagyományra, amelynek újraértelmezése markáns kötetszervez? er?vel bírhat. A két cím párbeszédéb?l kirajzolódó konfliktus (hajózhatunk-e, ha hajó sincs hozzá?) el?revetíti azokat az utazás-metafora holdudvarába tartozó ellentétpárokat ? hazatérés és elvándorlás, elszigeteltség és a kalandokra való nyitottság ? melyek a lírai én szituáltságát mindvégig meghatározzák a kötetben.

A ?délvidéki? jelz? használata ezúttal nem csupán a határon túli alkotók esetében megszokott reflex, hanem olyan gesztus, amelyet a könyv maga is el?hív, indokolttá tesz. Benedek lírája ugyanis a hely, a legkülönfélébb mediális közvetítéseken keresztül hozzáférhet?, földrajzi, imaginárius, emléknyommá váló locus igézetében szólal meg: ?pacséri éjszakák / id?t?l és békabrekegést?l terhes szagát érzem / egy jelen idej? noviszádi tavaszban / míg a rádióból a Black Out hozza el / az alvó Belgrád fényeit?. A vidéki otthon bukolikus ábrázolását (?és csak a meggyfák virágai / hívogatnak ismer?s tájakra?) szerencsésen árnyalja egy-egy váratlan perspektívaváltást eredményez? sor, az ?sz a világ tetején cím? versben a nagyvilág-Feketics szembenállással jelzett távlatkülönbség válik viszonylagossá (?Feketicsen most ?sz van, / es? van és szél és sár és kabát / de ez lényegtelen részletkérdés, / így érez a fél világ?). Mindenféle didaxist elkerülve, mégis a provincián elvesztegetett lét, a ?hiábavaló várakozás? kerül górcs? alá a Podolszki felkel és járban, mely a kötet egyik legérettebb költeménye. A m? felszabadult iróniával veszi számba a megrekedtség magatartásformáit (?Feketics­r?l nem indul hajó [?] azt álmodjuk, hogy nem látjuk a túlsó partot), miközben el is bizonytalanít ezen allegorikus olvasat érvényességét illet?en. Máshol az ?ismer?s tájak? vonzásának ellenpontját nyújtja a csábító egzotikum, az idegenség kívánatos n?i testként való megjelenítése azonban meglehet?sen sablonosra sikeredett (?testével egyesülve / Aiocá földjére érkezem / Afrika partjain túlra?).

A kötetben fellelhet? allúziók egy igencsak szilárd határvonalakkal rendelkez? kulturális er?teret rajzolnak ki, melyben a Razglednicák Radnótija, Kosztolányi, Csáth Géza, a határon innen kevésbé ismert Podolszki József, és a vajdasági irodalom friss csillaga, Aaron Blum kerül egymás mellé. Az utalások versbe szövöttsége általában szépen megoldott, az emlékállítás gesztusa Benedeknél azonban nem csupán a más életm?vekre való hivatkozásban nyilvánul meg ? a szöveg olykor önmaga (illetve a benne megképz?d? hang) emlékm?veként szólal meg. A lírai én egyaránt vall az elt?nés, a megsemmisülés iránti vágyáról ? ?Ilyenkor jó volna nekem is útra kelnem [?] az aszfaltráncok barázdáiban / elveszni, feloldódni? ? mint emlékér?l, mely ?még néhány pillanatig [?] a környéken kísért?. S?t, a feloldódás mozzanatát a ?sziklává válás? aktusa váltja fel a Szoborban: ?Most azt álmodom, / hogy m?vészi alkotássá válok / rágörbülök egy domborm?re [?] hogy mindenki örömét lelhesse / közszemlére ítélt testemben.?. A krisztusi test-szövegtest analógiával (Kódex), a messianisztikus költészetfelfogás egyes elemeit ?rz?, nárcizmustól sem mentes attit?ddel másutt is találkozhatunk a Nem indul hajóban (lásd a Bevonulás cím? költeményt) ? kérdés, hogy komolyan kell-e vennünk megnyilvánulásaikat. A Poétika cím? ciklus er?sen önreflexív versei ugyanis nemcsak, hogy rávilágítanak Benedek költészetének legfontosabb célkit?zéseire, hanem olykor egyenesen parodizálják annak legszembet?n?bb vonásait. Ez a kett?sség persze meglehet?s bizonytalanságba taszítja az olvasót. Nehezen eldönthet? például, hogy Az én eposzomban az önlefokozó, (ál)naiv retorika készíti el?, teszi hitelessé az esetleg patetikusan ható zárlatot ? ?a legvégére meg majd odabiggyesztem a keltezést, / hogy született ezerkilencszáznyolcvannégy / december hó huszonnegyedikén, [?] és hogy meghalt minden egyes sor végén? ? , avagy a vers médiumában megképz?d? személyesség illékonyságára való utalásban csúcsosodna ki a szövegben addig is ott munkáló önirónia? Líraolvasás esetén természetesen mi sem jobb, mintha termékeny bizonytalanságnak vagyunk kitéve, a Nem indul hajó tanulmányozása során azonban helyenként az az érzésem támadt, hogy az ingadozó hangoltság inkább a szerz?i tudatosság és rutin hiányáról árulkodik. Így nem vagyok arról meggy?z?dve, hogy ezzel a szándékkal íródtak, de akár az önkritika szimpatikus megnyilvánulásának is tekinthet?k azok a szövegrészek, melyek a kötet vakfoltjaira mutatnak rá. A versek beszél?je például többször beszámol a bibliai intertextusok iránti vonzalmáról: ?Következ? versem / els? két sorába / valami világmegváltó / bölcsességet rejtek majd el, / melyet bibliai idézetekkel nyomatékosítok?. Nos, az ilyen szakaszok sikeresen meger?sítették azt a benyomásomat, mely szerint az Igen kérem, / ez istenkísértés! címet visel? ciklus néhány darabja túlontúl kiismerhet? recept alapján szervez?dik, a keresztény szimbolika mechanikus felhasználásával keletkez? szövegeknek (Quo vadis?, Egy, Nagypénteki mámor) nem sikerült új fénytörésbe helyeznie ezt a motívumkincset.

Jóval izgalmasabbnak t?nik számomra az, amikor a költ? egyfajta töredékekb?l szervez?d? privát mitológia kialakításával kísérletezik ? itt nemcsak az Ördögfióka kapcsán jutott eszembe Kemény István neve, több megkapó, könnyed, mégsem súlytalan költemény hangvétele (Vízen át, Utazás) emlékeztetett a Kemény-féle ?édes stílusra?. Ahogy a Deres Kornéliának ajánlott Apák a dobozban is mutatja (?Csak attól félek, hogy egyszer / üvegdobozba zárnak / az apák közé, és a párától / nem látom a külvilágot?), Benedek fogékony a fiatal líra utóbbi esztend?kben teret nyer? tendenciáira is. A gyermeki perspektíva által képviselt idegenség, a felforgató, hétköznapi tapasztalatainkat megcáfoló logika helyet kap tehát a kötetben (?Az anyák elhagyják fiaikat / Már több ezer éve?), mely nem mentes azonban a tradicionálisabb költészet-felfogást tükröz?, metafora-centrikus, esetenként er?sen ujjgyakorlatszer? szövegekt?l sem (?Van egy álmom / benne fekete pókok / sz?nek selyempalotát?). Új színfoltot hoznak a Nem indul hajó világába a nem túl invenciózus címet visel? (Foszlányok a múltból) utolsó ciklus prózaversei, melyek egy-egy múltbéli alak ? Hilda néni, a nagyszül?k, avagy Tisza Sarolta ? történetét beszélik el visszafogott, pátosz nélküli, mégis együttérzésre hívó hangon.

Benedek Miklós els? kötete ígéretes, kitapintható térpoétikai érdekl?désr?l, s más életm?vek figyelmes tekintet? olvasásáról árulkodó munka ? a folytatásban kicsivel több karcosságot, s kevesebb kiszámítható, szabálykövet? megoldást várok az alkotótól. S had illessék végül elismer? szavak a Nem indul hajót mint tárgyat is: kicsiny, karcsú, ám rendkívül igényesen megtervezett könyvet tartunk a kezünkben, melyben az illusztrátor, Toll Eleonóra borzongatóan szép akvarelljei méltó társaivá válnak a verseknek.

BALAJTHY Ágnes
Forrás: Tiszatáj 2013/9.
URL: http://tiszatajonline.hu/?p=39249