A képen: Lenkes László, Faragó Kornélia, Orovec Krisztina és Bognár Dorottya

A kishegyesi könyvtár adott otthont a Forum Könyvkiadónál megjelent műfordítói antológia bemutatójának, amelyen Orovec Krisztina, Bognár Dorottya és Lenkes László műfordítók mellett Faragó Kornélia, a Híd folyóirat főszerkesztője beszélt a kötetről és a fordítás kétarcúságáról. Mint mondta, a Híd elköteleződött a fordítások mellet, s gyakorlati okokból is meg kellett teremteni egy fiatal műfordítói gárdát. Amikor a kötetben szereplő fiatalok elkezdték a szövegeket átültetni magyar nyelvre, a folyóiratnak szinte nem voltak műfordítói, a korábbi kiemelkedő személyiségek vagy elhunytak vagy elhagyták az országot.

A beszélgetésen szó esett a fordítás paradox lényegiségéről is. A műfordítás egyszerre lehetséges és lehetetlen, hiszen minden irodalomkedvelő és olvasó előtt nyilvánvaló, hogy szükséges és fontos tevékenység, ám egy-egy konkrét mű fordítása során a műfordító számtalan megoldhatatlan problémával találkozik, s tulajdonképpen választásokból és döntésekből, veszteségekből áll az élete. Faragó Kornélia utalt egy korábbi beszélgetésére Vickó Árpáddal, aki szerint a műfordító tulajdonképpen egy antropológiai tény. Az emberi veszteséget tükrözi vissza azáltal, hogy nem tud úgy létrehozni műfordítást, hogy ne a veszteségeket élje meg legintenzívebben.

Orovec Krisztina kompromisszumok eredményeként éli meg a műfordítás veszteségét, s mint mondta, akár többlet is keletkezhet a veszteségek nyomán. A műfordítás egy önálló irodalmi alkotás, nem csak egy másodrangú változata a forrásnyelvi szövegnek, tehát akár jobb is lehet, mint az eredeti bizonyos részei. Különbséget kell tennünk szépirodalmi és értekező szövegek között: az előbbinél a közérthetőség a fontos és feszes, rendes szövegnek kell születnie, szépirodalomnál viszont vállalni kell az alázatot és a másodrangú szerepet.

Lenkes László szerint a szerbről magyarra fordító vajdaságinak sokkal nehezebb a helyzete, mint például egy norvégról fordítónak: a vajdasági magyar olvasó össze tudja hasonlítani a szöveget, erre azonban csak nagyon keveseknek van módja egy svéd vagy norvég fordításnál. A műfordítót a legtürelmesebb olvasóként kell elképzelni. Lenkes László elmondása szerint nagyobbrészt olyan okokból fordított, melyek közelebb hozták számára az írókat, s ezek alatt nem csupán irodalmi konnotációkat kell értenünk.

Bognár Dorottya az általa lefordított szöveg visszhangját nagyon pozitívan élte meg: a szerző meg volt elégedve a magyar szöveggel és neves írókhoz juttatta el a fordítást, ami a fordító számára talán a létező legnagyobb elismerés. Hozzátette, ez általánosságban jellemző a szerb ajkú írók hozzáállására, számukra is örömteli dolog volt a magyar fordítás megjelenése. Bognár Dorottya elmondta, hogy szerinte egy picit önmagunkból is bele kell írnunk a fordításba. El kell benne mélyednünk annyira, hogy ne csak olvasók, hanem egy kissé írók is legyünk.