Otthon szövegekben és kultúrákban
Szabó Szilvia: (Ön)értés-történetek. Identitáslétesítés a jelenkori magyar prózában
Forum Könyvkiadó, Híd könyvtár, Újvidék, 2010. 135 oldal, 350 dinár

A Supka Géza 1927-es el?terjesztése alapján végül el?ször 1929-ben, vagyis az olvasóközönség er?teljes sz?külésével is sújtott id?szakban megvalósult könyvünnep, amelyet idén a nyugati magyar irodalom képvisel?i közé sorolt Borbándi Gyula nyitott meg, még ma is a magyar irodalom határokat eltörl? ünnepe. Lehet?séget ad arra, hogy a határainkon túl tevékenyked? (és kiadványaikkal Magyarországra csak nagyon esetlegesen átkerül?) kiadók köteteivel is megismerkedjünk. A könyvhéten bukkantam rá a fiatal újvidéki kutató els? kötetére, amely ugyan elég kevés háttérinformációt ad önmagáról, annyit mégis, hogy ez a munka a Forum Könyvkiadó fiatal alkotók kéziratpályázatának 2009. évi díjnyertes munkája. A virtualitás világában, az irodalmi és irodalomtudományos kommunikáció mindinkább az internetre épül? id?szakában már könnyedén legyinthetnénk a centrum-periféria feszültségét felpanaszoló sirámokra, az olyasfajta indulatos kifakadásokra, amilyen a vajdasági irodalom emblematikus alakjáé, Sziveri Jánosé volt egy Keresztury Tibornak adott 1991-es interjúban: ?Ne az határozza meg irodalmunkat, ki hol született, vagy hol él, hanem: milyen nyelven - és mit - alkotott! Budapesten kvázi elismert írónak számít egy sor közepes firkász, csak azért, mert ott él, és ügyesen melegszik a t?znél, miközben a határon túliakat csupán »kuriózumként« ha emlegetik, s nem a m?veik miatt, melyek el sem jutnak az olvasóhoz, nemhogy megfelel? - reális? - kritikai visszhangra találjanak." Önáltatás azt gondolni, hogy már egyáltalán nem érdemes elgondolkodnunk rajta, Sziveri nem sokkal halála el?tt adott interjújában mennyi a személyes keser?ség és mennyi az igazság. Talán, ha figyelünk olyan munkákra, mint Szabó Szilviáé, tehetünk érte, hogy ne pusztán a kell? pillanatokban el?rángatható kinyilatkoztatás maradjon irodalmunk egysége.

A könyv nem régiója irodalmából indulva tekint végig a jelenkori próza egyes jelenségein. Különösebben nem is reflektál arra a földrajzi és szellemi helyzetre, amelyb?l megszólal: bár tárgyal vajdasági alkotókat is a könyvében (Ladik Katalint, Lovas Ildikót), de van itt kárpátaljai író (Berniczky Éva) ugyanúgy, mint számos anyaországi, Grecsó Krisztiántól és Závada Páltól Kukorelly Endréig. A kötetbe kerülés oka láthatólag nem az volt, hogy regionális szempontból minél színesebb horizont rajzolódjék ki. A vizsgált m?vek két szempontcsoport köré rendez?dnek, az egyik az otthonosság, idegenség, önazonosság, multikulturalitás fogalmaival írható le, a másik pedig a n?i írás/n?t írás kategóriáival. A két szempontrendszert, egyben a kötet két részét kötik össze szálak: Ladik Katalin Élhetek az arcodon? és Berniczky Éva Méhe nélkül a bába cím? könyve kapcsán el?kerül a kérdés, milyen különböz? módokon lehet kezelni az olvasóközönség széthasadását kétnyelv? (a szerb, illetve ukrán, orosz betoldásokat is ért?), illetve a magyarázatokra rászoruló, anyaországi olvasókra. De lett volna még számos esély arra, hogy jobban összef?z?djék a könyv két része: Lovas Ildikó Spanyol menyasszony cím? regénye például alapvet?en ?n?i írásként" szerepel ezúttal, holott lehet?séget adott volna arra is, hogy Szabadka irodalmi térré írásának újabb kísérleteként olvassuk, a korábbi Lovas-kötetek, a Meztelenül a történetben és a Kijárat az Adriára kontextusában.

Bár a kötet régióhoz kötöttségét voltaképpen csak a kiadás helye jelzi, az az érzékenység, amellyel Szabó Szilvia észreveszi és elemzi egyes kötetekben a kultúrák találkozásának következményeit és a többnyelv?ség mintázatait, nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy ?t magát is multikulturális közeg veszi körül. A kötetet indító fejezetekben eredeti módon kapcsolja össze Grecsó Krisztián részben ?Tótvárosban" játszódó Tánciskola cím? regényét a Závada-regényekkel, amelyeket a ?hibriditás", az etnikumok egymás mellett élése jellemez. A kötet els? oldalán olvasható, Fehér M. Istvántól vett idézet számomra így akár mottóként is felfogható lenne, hiszen egyszerre mutat a könyv és a pályáját ezzel a munkával elkezd? szerz? felé: ?Önazonosság (puszta, kezdeti vagy egyszer? önazonosság) talán lehetséges máslét nélkül is, önmegismerés vagy tudás azonban nem. Az egyszer?, önmagán nyugvó azonosság (azt is mondhatnánk: az öntudatlan azonosság) nem feltételezi a máslétet, de az önmagát tudó azonosság igen."

Az elemz?i érzékenység megmutatkozik a kötet második felében is: merész és egyedi döntés például, hogy a n?i írásról szóló blokkot egy Kukorelly Endre Ezer és három cím? regényér?l szóló írás zárja. Kukorelly er?sen negatív kritikákat is el?hívó regényét Lovas Ildikó Spanyol menyasszonyának ?párregényeként", a maszkulin hagyományokra és a feminista irodalomkritika belátásaira egyszerre figyelve, de egyiket sem kizárólagosnak tekintve olvassa Szabó Szilvia. Ebben, ahogy a többi, a kötet Lét-írás, én-írás, n?i írás/n?t írás részébe válogatott, feltehet?leg eredetileg kritikaként íródott elemzésben is, sokkal jobban látszanak a könyv szerz?jének saját meglátásai, mint a kötet els?, Otthonlét, máslét, kívül-lét cím? blokkjában. Ott a szövegek mögé nagyon örvendetesen felépül? elméleti háttér sokszor eltakarja az olvasás eredményeit: esetenként azt is érezhetjük, hogy nem az adott regény megértéséhez segített hozzá egy-egy elméleti munka, hanem fordított volt az út, mintha az ökokritikai megközelítés izgalmasságának bizonyításához jött volna kapóra Grecsó Tánciskolája, és nem a regény vezetett volna el a teória megkerülhetetlenségéhez. Az elméleti kiindulás sokszor a kritikai attit?döt is zárójelbe teszi: semmilyen utalás nincs arra, hogy az elemz?k és bírálók például egészen más min?ség?nek ítélték meg a két Grecsó-regényt vagy Závada Jadviga párnáját és Milotáját. És az elméleti megalapozottságnak nem kellene feltétlenül együtt járni a fogalmazás túlbonyolítottságával. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy (amennyiben bízhatok a határokon átível? interneten tett kutakodásomban), valóban fiatal, 28 éves szerz? könyvér?l van szó, akinek ez a munkája úgy is olvasható, mint egy önazonosságteremt? út kezdetének ígéretes bizonyítéka.

Szilágyi Zsófia

(Forrás: Élet és irodalom, LIV. évfolyam 34. szám, 2010. augusztus 27.)